Rólunk

Hogyan született a MOST?

Még soha nem találkoztam senkivel, akinek az életét ne változtatta volna meg pozitívan a tea művészete, és ez alól én sem vagyok kivétel.
Sokan azonban összetévesztik a teaivást a teázással, pedig legalább akkora a különbség, mint megnézni egy dokumentumfilmet egy gyönyörű egzotikus nyaralóhelyről vagy valóban elutazni oda és megtapasztalni azt.

Az egész történet egy egyszerűnek tűnő kérdéssel kezdődött, amit egy kedves barátom tett fel nekem.

“Mit jelent Neked a tea?”

A mai napig hálás vagyok ezért a kérdésért.
Pedig ekkorra már rengeteget foglalkoztam a teákkal, rendszeresen jártam workshopokra, tea kóstolókra itthon és külföldön is, de bevallom, hogy valódi mélységében még soha nem gondoltam bele.

Ezután kezdtem el figyelni a teázási szokásaimat és tudatosodott bennem, hogy a tea számomra elsősorban nem csak egy finom, élénkítő ital, hanem a HÍD, amely összeköt a jelennel és segít kilépni a gondolatok forgatagából.

A teázáshoz ugyanis jelen kell lenned testben és lélekben. Ki kell lépned a rohanó mindennapokból és megérkezni a MOST-ba, hogy – követve a többezer éves rituálét – elmélyülhess a pillanatban, amit a tea készítése, kitöltése, kortyolása, kellemesen lecsengő zamata tesz teljessé.

Általános jelenség, hogy az emberek hajlamosak a múlt vagy a jövő fogságában élni, a múltba révedni vagy a jövőt tervezgetni, közben pedig elmulasztani az élet egyetlen valóban létező pillanatát, a jelent. A tea művészete egy olyan ősi technika, ami segít újra és újra visszaérkezni a MOST-ba.

Miért is legyünk jelen?

Az egyetlen idő, amiben valóban jelen lehetünk, amiben kiteljesedhetünk, amiben megélhetünk valami jelentőségteljest, az a jelen, a MOST.

A tudatos jelenlét, a MOST-ban létezés gyakorlása szerintem nem csak egy ősi meditációs technika, hanem egy szemléletmód is, egy életfilozófia, és az életminőségünket alapvetően befolyásoló értékrendi választás is egyben.

Mit értek ezalatt?

Hányszor fordult már elő, hogy nem emlékszünk, hogy bezártuk-e az ajtót, lekapcsoltuk-e a villanyt, elfújtuk-e a gyertyákat? Vagy hány ember panaszkodik arra, hogy elröppent fölötte az élet anélkül, hogy valóban megélhette volna azt? Úgy tűnik, testben ugyan jelen vagyunk, de fejben mégsem vagyunk ott.

Sokszor a tudatosság és a figyelem legcsekélyebb szikrája nélkül nyitjuk és zárjuk az ajtót, ülünk be a kocsiba, búcsúzunk el szeretteinktől, éljük a mindennapjainkat. Közben már a következő pillanatra figyelünk, vagy épp az előttünk álló feladatokra. Nem vagyunk jelen a MOST-ban és ezért az életünkben sem, így pedig lemaradunk az élet határtalan gazdagságáról.

Nekem a teázás rituáléja az, ami segíti a MOST-ba érkezésemet és tudatosítani azt, hogy az itt és MOST-ban hogyan érzem magam. Hiszem, hogy ez a fajta lelassítás, megérkezés, és belső folyamataink megismerése kulcs egy harmonikusabb, boldogabb élethez.

A MOST online teabolt ennek a jelenlétnek az otthona. Válogatott, minőségi teákkal, képzett teaszakértőkkel az otthoni teázáshoz kínál hozzávalókat és kellékeket.

Ami jön fogadjátok. Ami megy engedjétek. Ennyi az egész.

Zen mondás

Bezár
Kosár (0)

Nincsenek termékek a kosárban. Nincsenek termékek a kosárban.



0